Nem tehetem

Nem tehetem , hogy a szót, mi belülről kúszik agyamba

félresöpörjem a porba azért, hogy a szív lenyugodjon.

Mert ki vakon füleit betapasztja, s szája se szól már;

gyáva lator. Ki csak úszik az árral, vagy vegetálva

és bugyután lemerülve, feladja az élete álmát.

Nem tehetem most. Mert ez az ország még az enyém és

még a tiéd is. Századok álmai szállnak a szélben.

És a reménység úgy gyökeret vert ebben a földben,

hogy kiszakítani nem lehet azt, mert őrzik az ősök.

Mély, örök álmaikon még vér a pecsét s nem ereszt el.

Nem tehetem most félve a mától, hogy ki ne mondjam;

Szégyen e honra a mostani helyzet! Mert ki szegény volt

annak a sorsa, az élete még sanyarúbb ,keserűbb lett

mint az előtt volt. Bár a szavak szabadok, de mit érnek?

Hányod a falra a borsót szüntelenül, de hiába.

Nem tehetem most félve a mától, hát kikiáltom;

Jobb, ha vigyáztok gazdag urak javatokra, amíg van!

Mert az idő közelít már, és a türelme e népnek

egyre fogyóban. S majd a pohár itt hogyha kicsordul;

Nincs kegyelem. Csak az ösztön, a vér szava szól dübörögve...